Vágólapra másolva!
A Bayern München hazai pályán könnyedén verte 5-0-ra a Fortuna Düsseldorf csapatát, és átmenetileg tíz pontra növelte az előnyét a tabella élén a második helyezett Borussia Dortmunddal szemben.

A Dortmund elleni hétközi idegenbeli 1-0-s siker után sokkal könnyebb feladat várt Hansi Flick csapatára, hiszen a kiesés elől menekülő, az osztályozót jelentő 16. helyen álló Düsseldorfot fogadhatták az üres Allianz Arénában.

A Bayern azonnal kézbe vette az irányítást, és negyedóra elteltével Thomas Müller lövését még védte Kastenmaier kapus, Pavard ismtlésébe viszont olyan szerencsétlenül ért bele Zanak Jörgensen, hogy a dán védőről a saját kapujába pattant a labda. Az első félóra végén a világbajnok francia védő már saját jogán szerzett gólt, miután egy szöglet után a kapuba fejelt. A szünet előtt Robert Lewandowski is megszerezte a szokásos gólját, egy gyönyörűen kijátszott akció végén talált a kapuba.

A lengyel csatárnak ez volt a szezonbeli 29. bajnoki gólja (Thomas Müllernek meg a 18. gólpassza), amivel az öt európai top liga legeredményesebb gólszerzője, ráadásul Lewa most már mind a 18 aktuális Bundesliga-csapat ellen szerzett gólt – még a Bayern ellen is, persze még dortmundi színekben.

Fordulás után öt percnek kellett eltelnie, hogy Lewandowski megszerezze a 29. góját is ezúttal, Gnabry beadása után passzolta a labdát sarokkal Karstenmaier lábai között a kapuba.

A középkezdés után az első akcióból az ötödik gólját megrúgta a Bayern, ezúttal Alfonso Davies volt eredményes. Düsseldorf egy óra elteltével, ötgólos hátrányban jelentett először veszélyt a Bayern kapujára, de Manuel Neuer védeni tudott, amikor szükség volt rá.

Eredmény, Bundesliga 29. forduló:
Bayern München–Fortuna Düsseldorf 5-0 (3-0)
gól: Jörgensen 15. (öngól), Pavard 29., Lewandowski 42., 50., A. Davies 52.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista